A banánhéj

A cukor fogságában című bejegyzésben írtam arról, milyen is beleesni a csapdába.

Nem! Rossz megfogalmazás.

A beleesni inkább utal véletlen történésre. Belelépni a helyes kifejezés. Meggondolatlanul, de szándékosan.

Miért engedünk a csábításnak, amikor tudjuk, mi lesz a vége?

Három másodperc élvezet után 24-72 órás idegesség, nyomott hangulat, ingerültség, esetleg enyhe pánikroham, alvás problémák...

Oké, több 3 másodperc egymás után... és minél később ragadjuk magunkat nyakon, annál mélyebbről kell visszamászni.

Van, akinek természetesen ez nem okoz gondot.

Neki sem árt azonban tudnia arról, hogy partnere, szülei, gyereke, főnöke, munkatársa stb. küzdhet ezzel a kihívással. Miért? Az életük nem lesz könnyebb, de helyén kezelhetik a másik személy viselkedését. Ellenőrizhetik, valóban az ő viselkedésük, szóhasználatuk volt-e felelős a kialakult helyzetért. Ha azt hisszük, mi csináltunk rosszat, az önbizalmunk könnyen csorbát szenvedhet. Ha tisztázni tudjuk, hogy a másik rajtunk kívülálló okokból ingerült, nem vesszük magunkra a dolgot.

Térjünk vissza a banánhéjhoz! Miért csábulunk el újra és újra időről időre? A rossz szokásaink erősebbek az újaknál? Azt hisszük, hogy már nem tudunk visszaesni? Nincs stratégiánk, amit használhatnánk egy-egy stresszes helyzetben, ezért visszanyúlunk a régi módszerekhez, melyek zsigerből jönnek? Esetleg úgy érezzük, kimaradunk valamiből, amikor családunk tagjai vagy barátaink élvezettel habzsolják mellettünk a finom falatokat?

Az életmódváltás nem egy lineáris folyamat. Újra és újra elesünk. A kérdés, hogy felállunk-e még egyszer és folytatjuk onnan, ahol megbotlottunk?

Segítséggel ez is könnyebb!